A világ legszebb női között számon tartott Oscar-díjas sztár mellett, folyamatosan pezseg az élet. Nem telik el úgy év, hogy ne forgatna, de a rengeteg munka között, mindig akad ideje a jótékonykodásra és hat gyermekére is – írja a Page Six.

Jolie volt férjével, Brad Pittel közösen neveli Maddoxot, Paxet, Zaharát, Shiloh-t és az ikreket, Vivienne-t és Knoxot. Az egykori pár csak néhány percre lakik egymástól, ugyanis a színésznő nem akarta, hogy zátonyra futott kapcsolatuk miatt, a csemeték távol legyenek az apjuktól.

"Azt tartottam szem előtt, hogy mi a legjobb a gyerekeknek és az az, ha nem szakítom el őket Bradtől. Borzasztó nehéz évek vannak a hátunk mögött, de minden erőmmel azon vagyok, hogy meggyógyuljon a családom. Szeretnék újra boldog lenni és úgy gondolom, jó úton haladok. Kiegyensúlyozott negyvenes éveimben járó nő vagyok, nekem ez már egy diadallal ér fel, hogy itt lehetek, mert édesanyám nem élhette meg ezt a kort."

A Demóna filmek sztárját arról is kérdezték az interjúban, hogyan értékeli magát, mint szülő. Angelina bevallotta, hogy bár nem egy tipikus otthonülős anyuka és sokszor nem érzi, hogy maradéktalanul helyt tudna állni ebben a szerepben, de igyekezett a gyermekeit nyitottnak, önállónak nevelni és úgy gondolja, ez sikerült is!