"Amikor 2003 decemberében először publikáltuk minden idők legjobb 500 albumának listáját, Amy Winehouse még három évre volt attól, hogy kiadja Back to Black című albumát és Kendrick Lamar good kid, m.A.A.d city című albuma is csak majd egy évtizeddel később jelent meg. Napjaink sok sztárzenésze még akkor középiskolába sem járt" - olvasható a magazin honlapján.

Az új 500-as listán 154 új album van, és 86 album a 21. századból került fel rá. Az új 500-as lista kevésbé rockközpontú, műfajilag jóval szélesebb körből merít. Prince-nek két albuma is bekerült a legjobb 50 közé, és a The Miseducation of Lauryn Hill című album a 312. helyről a 10-re került - írták a honlapon.

"Az eltérés a régi listától azon az elméleten alapul, hogy a popzenének nincs egyetlen objektív története. Úgy vélem, hogy (az új lista) hűen tükrözi a mostani ízlést" - mondta Jon Dolan szerkesztő, aki a lista felülvizsgálatát vezette.

A lista frissítése egy éven át tartott, és a magazin szerkesztői több mint 300 művészt, újságíró, iparági szakembert, köztük Beyoncét és a U2 tagjait kérték fel szavazásra, hogy segítsék az új lista kialakítását.

A szavazók 50 kedvenc albumukat terjesztették fel. Több mint háromezer albumra érkezett szavazat.

 

Forrás: celebrajongo.hu, hirado.hu | Kép: pixabay.com