Hétfőn este Leslie Mandoki mellett a fellépők között lesz Bobby Kimball, John Helliwell, Mark Hart, Chris Thompson, Cory Henry, Klaus Doldinger, Nick van Eede, Bill Evans, Randy Brecker, vagy például Julia Mandoki is. A koncert vendégsztárja a Magyarországról érkező Horváth Charlie lesz.

Leslie Mandoki az MTI-nek telefonon elmondta: "egyik reggel a három gyermekemmel kávéztam és meséltem nekik az édesapámról, 1956-ról, és arról, hogy ez mi mindent jelent nekünk, magyaroknak. S akkor megfogant bennem a gondolat, hogy muszáj emléket állítanom '56-nak és a szabadságnak". A művész felidézte, hogy így született meg először egy könyv, ennek nyomán egy film a szabadságvágyról, majd 12-13 hónappal ezelőtt az ötlet, hogy ezt színpadra is állítsa.

Ezt a színpadi feldolgozást - amely tavaly Bajorországban Európa Érdemrendet, a párizsi MIDEM-vásáron pedig nagydíjat kapott - mutatják be hétfőn este a New York-i publikumnak. "Ez lesz a Szabadság szárnyai amerikai bemutatója" - hangsúlyozta az MTI-nek Mandoki, hozzátéve, hogy "nagy öröm és izgalom a New York-i debütálás".

A Németországban élő Leslie Mandoki (Mándoki László) 1992-ben alapította a Mandoki Soulmates nevű zenekarát, olyan híres és elismert művészek részvételével, mint Al Di Meola amerikai dzsesszgitáros, Ian Anderson a Jethro Tulltól, Jack Bruce a Cream együttesből és az amerikai Bobby Kimball, aki - miután szakított a Totóval - Németországba költözött.

 

(Forrás:celebrajongo.hu, mti/Fotó:mti, youtube, twitter)