Július elsején ünnepelné 60. születésnapját Diana hercegné, a királyi család pedig egy szoborral adózik emlékének, melyet a nevezetes napon adnak majd át ünnepélyes keretek között.

Eredetileg 100 fős vendégsereg vett volna részt a leleplezésen, a delta variáns terjedése miatt azonban a hétvégén szűkebbre szabták a meghívottak listáját. Több brit lap is úgy tudja, hogy Vilmoson, Harryn, a Spencer családon, és a szobor körüli parkot tervező Pip Morrisonon kívül, más nem vesz részt az ünnepségen, így Katalin sem lehet ott férje mellett - írja az Express.

Harry herceg, aki a botrányinterjúit követően másodszor találkozik családjával, szombaton érkezett meg Londonba, ahonnan egy sofőr egyenesen Meghannal közös angliai otthonába, a Frogmore Cottage-ba szállította. A kúriában jelenleg Harry unokatestvére, Eugénia hercegnő lakik férjével, és kisfiával, Augusttal. A herceg öt nap múlva egy negatív koronavírus-teszt után hagyhatja el a házat. Pár napig így még biztosan nem lesz lehetősége békülni testvérével, ahogy édesapjával, Károllyal sem, aki egyébként Skóciába utazott a napokban, hogy elkerülje fia látogatását.

Úgy tudni, hogy Harry és Vilmos herceg édesanyjuk tiszteletére együtt jelennek majd meg az avatáson, azonban a konfliktus miatt ragaszkodnak a külön beszédhez. Egy bennfentes elárulta, legutóbbi találkozásuk óta a testvérek sem beszéltek egymással, rövid SMS-váltás volt köztük, semmi egyéb.

„A kapcsolatuk továbbra is nagyon feszült, nincs jele annak, hogy a közeljövőben rendeződne a viszony”.

Csütörtökön tehát a britek szeme a testvérpárra és a testbeszédükre szegeződik majd, hátha leszűrhetnek majd valamit a trónörökösök aktuális kapcsolatáról.

 

Forrás: celebrajongo.hu, hirado.hu | Kép: pixabay.com