A thrillerre egyedül Kínában több mint 20 millió dollárért (6 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők a hétvégéig - számolt be róla a Variety.com.

Az Eredet, a Dunkirk és A sötét lovag rendezőjének filmjei rendre nagy közönséget vonzanak a mozikba. De a Covid-éra ismeretlen vizein navigáló Hollywood számára ezek az adatok a krízis utáni élet jeleit is mutatják - fogalmazott a hollywoodi hírportál.

A Tenet a nemzetközi bemutatkozás után csak ezen a hétvégén került az amerikai mozikba, de Los Angelesben és New Yorkban továbbra sem láthatja a közönség, mert a járványhelyzet miatt ott még nem nyithattak ki a moziláncok.

A Warner Bros. filmstúdióban készült film költségvetése csaknem 200 millió dollár (60 milliárd forint) volt. A produkció az elemzők szerint akkor lehet pénzügyileg sikeres, ha globálisan megközelítik a 450 millió dolláros (137 milliárd forintos) jegybevételt.

A John David Washington, Robert Pattinson, Kenneth Branagh és Elizabeth Debecki főszereplésével látható Tenet erős nemzetközi bevételei a Warner Bros. egyéb aggodalmait is orvosolják kicsit. A stúdiónak ugyanis épp a napokban kellett felfüggeszteni a Robert

Pattinsonnal készülő új Batman-film forgatását, mivel a sztár koronavírus-tesztje pozitív lett.

 

Forrás: celebrajongo.hu, hirado.hu | Kép: pixabay.com