A 2005-ben alapított dél-koreai menedzservállalat várhatóan október 15-én debütál a koreai tőzsdén, aminek nyomán a cég elnök-vezérigazgatója, Bang Szi-hjuk milliárdos, a K-pop banda tagjai pedig multimilliomosok lesznek, mivel augusztus óta ők is részvényesek: Bang az együttes mindegyik tagjának 68 385 részvényt adott, ezek összértéke 9,3 milliárd dél-korai von (2,5 milliárd forint).

Ez lesz az elmúlt három év legnagyobb nyilvános részvénykibocsátása a kelet-ázsiai országban - írja a BBC hírportálja.
A CNBC szerint a BTS legelszántabb dél-koreai rajongói abban reménykednek, hogy legalább egy részvényt sikerült megvásárolniuk, hogy támogathassák kedvenceiket. A részvény jelenlegi árfolyama 105 ezer - 135 ezer dél-koreai von (28 ezer - 36 ezer forint) között mozog.

Tavaly a BTS generálta a Big Hit eladásainak 97 százalékát, idén a 88 százalékát.
Hétéves fennállása óta az együttes sorra dönti meg a rekordokat. Dynamite című daluk lett idén augusztusban a 24 óra alatt legtöbbször megnézett YouTube-videó 101,1 milliós nézettséggel.

Ugyanennek a dalnak köszönhetően lettek ők az első koreai előadók, akik a Billboard Hot 100-as lista élére kerültek.
A héttagú formáció júniusban is elkönyvelhetett egy Guinness-rekordot, amikor világcsúcsot jelentő 756 ezren nézték élőben az interneten keresztül egy online koncertjüket.

Az együttesnek november 20-án jelenik meg a következő albuma BE címmel.

 

Forrás: celebrajongo.hu, hirado.hu | Kép: pixabay.com