ARCHÍVUM / hazai

GYÁSZ: MEGHALT A LEGENDÁS KOSSUTH-DÍJAS SZÍNÉSZ

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

ANNETTE BENING HATALMAS MEGTISZTELTETÉSBEN RÉSZESÜLT

Annette Bening lesz az augusztus végén kezdődő velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének az elnöke - adta hírül a The Hollywood Reporter. Alberto Barbera fesztiváligazgató közleményében hangsúlyozta: itt volt az ideje, hogy megszakítsák a férfi zsűrielnökök hosszú sorát és egy ragyogó, tehetséges és inspiráló nőt hívjanak meg a nemzetközi versenyprogram zsűrijének vezetésére.

HOLLYWOOD-I SZTÁRNAK ÉRZI MAGÁT NAGY ERVIN

Óriási siker lett a Kincsem című magyar film, amely az egykori magyar csodaló történetét mesli el. A film főszereplője Nagy Ervin, aki hatalmasat játszik nem véletlenül imádja is a közönség. A színész a Borsnak nyilatkozott és elmondta, hogy a közönség szeretete nagyon jól esik neki, ez az igazi fizetség egy színésznek.

 

ELHUNYT SIMON GYÖRGY JÁSZAI MARI-DÍJAS SZÍNÉSZ

Elhunyt 94 éves korában Simon György Jászai-díjas színész, érdemes művész szombaton - közölte a család az MTI-vel.

 

VÁRI ÉVA PÉNTEKEN JÁTSZIK UTOLJÁRA A JÁTÉKSZÍNBEN

Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő tavasszal jelentette be visszavonulását a színpadtól, a Játékszíntől pénteken búcsúzik, ahol A hölgy fecseg és nyomoz című darabban láthatják a nézők. Távozásával a színház leveszi repertoárjáról a komédiát.

A VIVA VOLT SZTÁRJÁRA RÁTALÁLT A SZERELEM

Sári Évit sokan a Viva vj-jeként ismerik. A volt műsorvezető, aki egy ideje már színésznőként tevékenykedik sokáig álllandó szereplője volt a pletykalapoknak, ám egy ideje nem nagyon hallottunk róla. A gyönyörű celeb azonban most hallatott magáról mégpedig egy örömteli hír kapcsán: rátalált a szerelem.